Az immáron közel tízmilliós lakossággal bíró Egyesült Arab Emírségek hét városállama közül Dubaj a legnépszerűbb és legdivatosabb desztináció.

A főváros, Abu Dhabi után a legnagyobb és a leggazdagabb emírség is egyben, ahol a hiedelmek ellenére ma már alig található olaj. Manapság turizmusból, építkezésekből, ingatlanbusinessből és kereskedelemből él, valamint a szolgáltatóiparban jelentős nemzetközi szerepet betöltő vállalkozásoknak köszönhetően „boldogul” a körülbelül három és fél millió lakost számláló város.

Dubaj természeti adottságai és mesterségesen megépített látványosságai együttesen vonzzák a gazdagabb rétegeket, akik mesés apartmanokat és villákat bérelnek, vagy vásárolnak meg, státuszuktól függően. A koronavírus kirobbanása következtében a tervezetnél egy évvel később, idén megrendezésre kerülő Dubai Expo az egész világ figyelmét felkelti és a gazdasági krízis után remélhetőleg ismét központi szerepbe kerülhet a turizmus.

Dubaj éghajlata száraz szubtrópusi, télen átlagosan húsz fok, nyáron akár ötven fok feletti hőmérséklet a jellemző. Éppen ezért a hagyományos turista szezon késő október – március vége közti időszakra tehető. A Világkiállítás éppen a Ramadan kezdete előtti napon ér majd véget 2022. március 31-én.

Dubaj turisztikai kínálata

Bár a legtöbben valószínűleg a mesterséges szigetre épült világhírű luxusszállodával, a Burj Al Arabbal, vagy a világ legmagasabb épületével, a Burj Khalifával szeretnek fényképezkedni, a kétségtelenül mesteri építészeti jellemzőket felvonultató két látványosságon túl sokkal színesebb és gazdagabb Dubaj kínálata. A homokos tengerpart mellett a Palm Jumeirah látványos komplexuma madártávlatból ejti rabul az érdeklődő látogatókat és befektetőket. Kedvencünk a  Dubai Marina, amelyet luxus apartmanok, hotelek és irodaházak vesznek körül és ennek köszönhetően napközben és este is rettentő látványos, hangulatos a Marina két oldalán sétálni, vagy egy helyi étterem teraszán vacsorázni. Yacht partynkon pedig olyan elképesztő látvány tárul elénk, amit egyszer az életben mindenkinek, aki teheti, meg kell tapasztalnia. Minden magyar honfitársunknak javaslom, hogy az egész évben meghirdetett Dubai Yacht Life programjaink közül válasszatok. A Madinat Jumeirah, amelyet csatornák szelnek át és csodás, arab stílusban épített árkádok és széltornyok találhatóak ebben a negyedben.  A helyi arab piac mellett többek között éttermeket, hoteleket és színházakat láthatunk a negyedben, amely különösen esti fényében egyedülállóan hangulatos.  A piacokon (Deira városrész piacai különösen népszerűek) általában fűszereket, textíliákat, ajándéktárgyakat, ékszereket, aranyat lehet vásárolni, ahol rengeteg indiai kereskedő is megfordul. Vásárold meg idén októberben megjelenő könyvünket és tudj meg többet  Dubaj titkairól, a látványosságokról, a Ramadánról, és a helyi szokásokról életmódról.